uj-idok-header-newspapers3

Mi az Új Idők?

Az Új Idők a nemzet érdekeit szem előtt tartó időszaki kiadvány. Tizennyolc esztendeje, Pongrátz Gergellyel, az 1956-os forradalom és szabadságharc Corvin közi parancsnokával indította útjára Vödrös Attila, a nem sokkal korábban a szocialista–liberális kormányzat által drasztikusan felszámolt Pest Megyei Hírlap főszerkesztője.

Tovább

18. évfolyam 12. szám 2013. december 1.

attila2013

  Legelébb is szeretném kedves Olvasóinkat arra kérni, hogy alábbi soraimat ne tekintsék panaszkodásnak. Tizenkilencedik évfolyamunk küszöbén kényszerülök az alábbiakat mintegy összegzésként szíves tudomásukra hozni. Miután újságírói pályámat csak-csak költőként kezdtem, a költészethez nyúlok vissza helyzetem megértéséhez, természetesen nem a saját, hanem Ady Endre sorait elővéve:

  A ló kérdez
  Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

  Lovamra patkót senki nem veret,
  Be szerencse, hogy senki sem szeret:
  Kocogok, lógok követlen úton
  S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.

  S a rossz úton, mert minden ellovan,
  Felüti néha fejét a lovam
  És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
  Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

Csűrös Csilla

  De jó magának! – válaszolta ifjú beszélgetőpartnerem, amikor hazánk helyzetével kapcsolatban azt találtam mondani: Néha már látni vélem a fényt az alagút végén.

 Nem győzködtem, hátha előbb-utóbb ő is érzékeli, ahogyan a puzzle-darabkák a helyükre kerülnek…
Az elmúlt évek történéseit átélve – de át nem látva – született meg bennem ez az érzés, ez a látvány. Mintha egy kirakós ábrát ráztak volna apró darabokra, hogy aztán új kép alakuljon ki belőlük. A rakosgató(k) ismeri(k) a sorrendet, az új összefüggéseket, s bizonnyal azt is, mit ábrázol majd az új alakzat. Mi, a rázogatás és rakosgatás elszenvedői pedig egyelőre csak kapkodjuk a fejünket, próbáljuk érteni és értelmezni nagyobb összefüggésekben is a zűrzavarosnak, olykor el nem fogadhatónak, olykor érthetetlennek érzett történéseket.
 A békemenetek irdatlan sokasága, derűje és méltósága ugyanakkor azt is üzente nekem, hogy mégiscsak sok mindent értünk, megértünk, átlátunk, amit meg nem, azt az egyelőre el nem játszott bizalom pótolja.

Mal rik-uj

  Összeszorult a torkom, amikor ennek a cikknek a megírására megkaptam a felkérést: „A következő, s egyben az utolsó számunk búcsúzó cikke miatt keresem.”

  Lezárult egy korszak. Barátunk, főszerkesztőnk, Vödrös Attila belefáradt a lap fenntartásáért folytatott kilátástalan és állandó küzdelembe. Egész életében a hazáját és olvasóit szolgálta tollával. Rendületlenül.
  Mint ahogy rendületlenül kitartottak mellette az Új Idők olvasói is. Tudom, hogy támogatásuk, bár nem volt elegendő a lap fenntartásához, de mégis: hosszú időn keresztül az erkölcsi erőt adta a munkához. Azt a tudatot, hogy érdemes írni. Van, akivel együtt rezdül a lelkünk, vannak, akikért érdemes rendszeresen összegyűjteni a témákat, kézbe venni a tollat, és írni a magunk közös igazságáról. Arról az igazságról, amelyet mi gondolunk annak, és nem arról, amit tőlünk várnak, vagy amiről azt gondoljuk, hogy elvárnak tőlünk.

ovari-uj

  Korosodván az ember egyre sűrűbben néz szembe az elmúlással. Az ifjúkori, többnyire meglehetősen távolságtartó viszony lassan-lassan bizalmas kapcsolattá szelídül; a mindennapok része lesz. Hát hogyne: családtagok, rokonok, jó barátok mennek el; mi, az egyelőre még itt maradtak egy szép napon azon kapjuk magunkat, hogy újságolvasáskor immár nemcsak úgy átfutjuk, de tüzetesen szemügyre is vesszük a gyászjelentéseket. Nem csak az ismerős nevek érdekelnek bennünket, életkorunkat is összevetjük a fekete keretben megjelentekével.

  A tárgyak is el-eltünedeznek mellőlünk. Sóhajtva vesszük tudomásul, hogy elkopnak, összetörnek, végérvényesen elkeverednek régóta őrzött emlékek; míg bizonyos dolgokról mi magunk mondunk le, ahogy előrehaladunk az időben. Túlzás volna azt állítani, hogy mindezt mindig könnyű szívvel tesszük – de lelkünk mélyén azért mindannyian tudjuk, milyen gyerekesen nevetséges dolog lenne, ha itt a földön rendezkednénk be az öröklétre.

gedai

 

„Régi dicsőségünk,
Hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el,
s te alattok mélyen enyésző.
Fénnyel jársz egyedül.”

„Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
mint oldott kéve, széthull nemzetünk.”

Költőink évszázadok óta a régi dicsőséget idézik, azok elmúltán keseregnek, vagy a nemzethalál vízióját vetítik elénk.
Való igaz, hogy „nagy volt hajdan a magyar”. Volt országunk; nemzetünket Árpád fejedelem állammá szervezte, Szent István, első királyunk pedig erős királysággá, európai hatalommá szilárdította, és ezt a birodalmat „Árpád hős magzatjai” felvirágozták.

gedai

  Meghalt az Új Idők. Halála sokunknak fáj. Gyászoljuk és gyászolják mindazok, akik azt akarják, hogy e nemzet ismét magyar és keresztény legyen. Úgy, ahogyan első szent királyunk, Szent István kijelölte számunkra. Sokszor eltérítettek bennünket a kijelölt útról, és bizony gyakran hagytuk magunkat eltéríteni, hittünk hazug szavaknak. Legtöbbször azonban akaratunk ellenére kellett letérni a Szent István-i útról, ám mindenkor visszaverekedtük magunkat. Most rajta vagyunk a jó úton, de komoly erők igyekeznek letaszítani róla. Éppen ezért az Új Idők halálát számunkra még tragikusabbá teszi az a tény, hogy szabadságharcunk döntő ütközet (a 2014-es választások) előtt áll, és az Új Idők fegyverét elveszítettük; a szerzői csapat kezéből kiverték a toll-fegyvert. Az Új Idők írásai, szavai fegyverek voltak magyarságunk, kereszténységünk védelmében; védtük értékeinket, támadtuk az értéktelent, az erkölcstelent, az álarcos ellenséget, de más értéket elpusztítani soha nem akartunk.

csaba

  Nem a kis Ludas Gordon okozza fájdalmamat, ő még csak megfenyegetett vele. Megígérte nekem is és minden magyarnak, „fájni fog”. Én ettől megijedtem, mert ezt az ígéretét biztosan betartja. Barátja, az őt miniszterelnöknek beajánló, „mentálisan megzakkant bolsi milliárdos” is csak a fenyegetéseit tartotta be. Félek mégis attól, hogy a magyar nép is „megzakkanhat” a jobbról és balról egyaránt érkező felelőtlen, haszonszerző, eltúlzott és folyamatos kritikák súlya alatt. Akkor pedig a Mesterházy–Bajnai–

  Gyurcsány-koalíció nem fog kímélni senkit és semmit, hiszen megígérték. Mégsem ez a fájdalom gyötör leginkább.

s ra-uj

  A viszontlátás reményében búcsúzom kedves Olvasóinktól. Öröm volt az Új Időknek dolgozni, öröm volt érezni, hogy munkatársakat és olvasókat közös ügy köt össze: a magyar nemzet szeretete. Nem a létező nemzet szeretete, hanem azé, amilyennek lennie kellene. Mi, az Új Idők munkatársai ennek megvalósulásában hittünk, ennek megteremtéséért dolgoztunk.

  Mint szüleink és nemzedéktársaik tették, akiknek hitét örököltük és életpéldájukat követjük. Felmenőink emberi méltósággal, szabadon és tisztességgel, derűsen és a világ szépségeinek örülve éltek egy olyan korban, melyben – Camus szavaival – „a bűn volt a törvény”. Ha ők ezt szabadságuk vagy munkahelyük kockáztatásával is vállalták, úgy éreztük, hogy nekünk is kötelességünk örökségüket továbbvinni. A saját jó közérzetünk érdekében is természetesen. Két évtizede először van olyan kormányunk, amely végre beteljesíthetné a generációk óta, hat évtizeden át életben tartott reményeket: olyan haza megteremtését, amelyben mindenki szabadon és boldogan élhet. Ha még egy ciklusra esélyt kapnak a jövő évi választásokon. A sors rosszindulata, hogy éppen e döntő választást megelőző időszakban kell a tollat letennünk és a győzelemért egymás bátorítását nélkülözve küzdenünk.

s ra-uj

  Rózsika nagynéném életének az adventi mise elmaradhatatlan része volt. Kisvárosok külterületein, mezőgazdasági középiskolákban tanított matematikát, és ha eljött a december, minden áldott nap begyalogolt a központba a hajnali misékre, ha esett, ha fújt, ha a téli hidegben az út korcsolyapályává fagyott; elment a kommunista diktatúra vagy az ’56-ot követő vészkorszak tiltása ellenére is. Egyre idősebben, egyre fájósabb lábbal zarándokolt egészen élete végéig.

  Rózsika nagynéném még a régi iskolához tartozott. Az irigylésre méltó elvhű emberekhez, akik számára a vallásos hit megélése és gyakorlása olyan magától értetődő volt, mint a levegővétel, és amelyből tartást merített és belső mércét kapott.
1956-ban Fertődön tanított, és osztálya a forradalom leverése után testületileg „disszidált” a néhány kilométerre lévő osztrák határon át. Ami a megtorlás idején elbocsátást és megbélyegzést vont maga után. De Rózsika nénémnek szerencséje volt. Karcag mezőgazdasági technikumának élelmes igazgatója, kihasználva a lehetőséget, hogy a sok elbocsátott, de kitűnő „ellenforradalmi” tanár közül válogatva elitiskolát hozhat létre, kiharcolta, hogy alkalmazhassa őket. Ám éreztette velük, hogy saját érdekükben meg kell húzniuk magukat.

  Az amnéziát sem szabad túlbecsülni, mert visszafelé sül el.

  Úgy tűnik, egyre több öngólt lőnek az álbaloldalon a magukat balliberálisnak nevező politikai alakulatok és tartozékaik. Amikor például kikérték maguknak, hogy Orbán Viktor október 23-i beszédében „politikai ellenfeleit” a szemkilövetőktől származtassa, és föltételezze róluk, hogy most is ugyanazt tennék a békés tüntetőkkel, ha hatalomra jutnának. Ilyen értelemben nyilatkozott Farkasházy Tivadar is az ATV Csatt című vitaműsorában, akinek a megnyilvánulásai ugyancsak öngólszámba mennek, hiszen képtelen volt a saját személyétől elvonatkoztatni, sugárzott belőle az önimádat, és oly mértékben hiányoznak belőle a saját személyével kapcsolatos fenntartások és önirónia, hogy az egy humorista esetében eléggé megkérdőjelezi a szakmai adottságokat is. „Ne húzzál már mindent magadra” – mondta neki az asztal másik oldaláról Borókai Gábor, amikor már valamit muszáj volt mondani erre a tömény szubjektivizmusra. Meg hogy ő mennyit tudna Orbán Viktornak mesélni ’56-ról, amit az nem tud. Mindenki tudna, aki a miniszterelnöknél idősebb generációhoz tartozván személyesen megélte az eseményeket. Csak nem mindegy, hogy mit mesélne.

Balassa Zoltán

  Villámcsapásként ért a hír, hogy lapunk, ahová elég sok cikket írtam, megszűnik. A lámpás kialszik. Ez az utolsó szám. Tudom, hogy mindennek egyszer vége szakad. Mégis keserű szájízzel rovom e sorokat. Ami fölöttébb zavar, hogy akkor kerül erre sor, amikor egy nemzetileg elkötelezett kormány irányítja az ország szekerét. Számos nagyon fontos rendezvény is épp ebben az időszakban szűnt meg, pedig az összekapcsolta, összekovácsolta a magyarokat. Trianon a fejekben még mindig meghúzva tartja a határokat, minden deklarált politikusi nyilatkozat ellenére.

  Köszönetet mondok Vödrös Attilának, akivel még az Új Magyarország című lapnál kötöttem barátságot. Már korábban is találkoztunk, de akkor csak futólag. Ez a lap is furcsa sorsra jutott. Egy idő után már nem volt szükség a tudósításaimra. Majd beolvadt a Magyar Nemzetbe. Ott sem volt rám szükség. De Attila átment a Pest Megyei Hírlaphoz. Ott örömmel fogadták írásaimat. Ám azt is tönkretették. Ezután született az Új Idők, melyet viszont a nagypolitika nem kívánt soha támogatni. Ezért maradt független, de anyagilag kiszolgáltatott.

 

ajandok

  Kedves Olvasóim! Lesújtó volt a hír: „A következő s egyben az utolsó számunk búcsúzó cikke miatt kereslek. Kérlek, ha időd engedi, légy szíves írásodat minél előbb, legkésőbb november 24-ig, vasárnap estig küldd el.” Minden ember életében ott van az abbahagyás, a feladás közelgő esélye. Ezt látom a betegeimnél is közvetlen közelről, és ezt olvassuk a Szentírásban is nemegyszer. Ilyenkor önvizsgálatra van szükség.

  A magam részéről ezt teszem. Évek óta publikálok az Új Időkben. Szemem láttára került pénzügyi válságba. De vajon azért, mert rosszak az írásaim? Ki tudja megítélni? Az internet korában már más csatornákon is eljutunk az olvasóhoz. Ott népszerűek. De hát akkor hol a mostanra kialakult helyzet gyökere? Úgy tudom, nemcsak én, hanem szerzőtársaim sem vesznek fel tiszteletdíjat. Mégis, Vödrös Attila tájékoztatása szerint hétezer forint maradt a kasszában. Nincs jogom a pénzügyi helyzetről nyilatkozni, sokkal inkább mint kényszerhelyzetet élem meg.  Hiszen mi változott? Attila olyan, mint volt, csak a szokásos ünnepi körtepálinkáját nem tudta még kifőzetni. Apropó mégiscsak kapunk jutalmat, mint szerzők, körtepálinka formájában évente egyszer.

ajandok

  A fővárosi törvényhozók gondolkoztak-e már azon, hogy miért nincs Svájcban hajléktalan? Nem azért, mert ott mindenki gazdag. Én kintlétemkor feltettem nekik ezt a kérdést. A válaszuk az volt, hogy Svájcban az alaptörvény minden svájci állampolgárnak biztosítja a fedélhez jutás jogát. Itt látom, kedves Olvasóim, a megoldás kulcsát. Ezt, igen, ezt a mondatot kellene beemelni az alaptörvénybe nekünk, magyaroknak is. Hiszen van elegendő férőhely a hajléktalanszálláson. Akkor alapjogra hivatkozva lehetne őket elhelyezni, fedélhez juttatni. Lehet, hogy a jog biztosításával egyszerre megváltozna a külföld véleménye is rólunk.

kondor

  Kedves Attila!

  Sikerült meglepned. Azt kérted szokásos havi leveledben, hogy most már ne törjük a fejünket következő cikkünkön, mert nem lesz következő, legalábbis az Új Időkben nem. Csődbe mentünk ugyanis. Amin, ha őszinte akarok lenni, nem csodálkozom. Csak éppen eddig homokba dugtam a fejem, ostobán reménykedtem, nem is tudom, miben. S eljött az „igazság” órája. Mert az az igazság, hogy egy olyan lapot, amely az egyetlen általam ismert szabad újság, magyarán mindenki azt ír bele, amit akar, csak ne hazudjon, az olvasóin kívül senki sem támogat. Nem óhajtanék illúzióromboló lenni, de sajtószabadság nincs. Nem is volt soha, és nem is lesz. Ugyanis akinek értékrendje van, de pártja és/vagy pénze nincsen, annak semmi helye a sajtó frontján. S ez végül is érthető. Aki fizet, az diktál. Ez idő tájt így élünk, az új idők még nem jöttek el, lehet, itt a földön nem is jönnek el soha.

Az Új Idők következő száma - ha az igért segítséget megkapjuk - 2014. január 10-én jelenik meg. Kérjük keressék a megszokott helyeken!

Török János alkotása

Jézus születése - Török János alkotása

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok

Vörösmarty Mihály - Szózat

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Giovanni Bellini alkotása

Mária a gyermekkel - Giovanni Bellini alkotása

Köszönjük támogatásukat

Irházi Erzsébet, Metz B. Beáta, Dalmay Árpád, dr. Dávid Lászlóné, V. L., dr. Vekerdi József, Láng Miklósné, Vígh Gábor, dr. Ita Jenő, Szigethy József, Dudás Antalné, Kertész Károlyné, Totth Elemér, Rébay Péter, Széles Imre, Révay György, Utasi Jánosné, Hegyi Katalin, Borsay Györgyné, Szenkovitz Ernőné, Sprincz Emma, Dáné Erzsébet, Szabadfi Erzsébet, Madaras Barbara és Károly, dr. Juhász Béla, Csabai Mihály, V. L., Fromann Zoltánné, Baranyai Veronika, Vereb Mihály, dr. Dávid Lászlóné, Metz B. Beáta, Szirmay Zoltánné, Marton Józsefné, Sebők Ferenc, Biczó Erzsébet, Wingert Magda, Kovács Ibolya, Dávid Szaniszla, Hegyi Katalin, Erdei Imre János, Kiss Attila, Kürthy István és neje, Pálos Frigyes, Őri Jenő, Horváth Attiláék, Otruba István, Chabrecsekné Kisházi Terézia, Vass László, Skoda Ferencné, Baán Etelka, Maróthi Mihályné, Rébay Péter, Körtvélyessy Lászlóné, Andrásfalvy Bertalan, Vörös Zoltánné, Dudás Antalné, Farkas Pálné, Trnovszky M. Katalin.

Mindenkori segítségüket hálásan köszönjük!

Kondor Katalin Tükörcserepek

Tükörcserepek

 A Kairosz Könyvkiadó megjelentette a nagyszerű publicista, Kondor Katalin Tükörcserepek című könyvét. Az Új Időkben közölt írások hűen tükrözik az elmúlt esztendők politikai, közéleti történéseit.

http://kairosz.hu/p/9813/tukorcserepek

Új Idők